1987-ben születtem. A színpad iránti érdeklődésem, már gyerekként megmutatkozott. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után szabadúszó színész lettem, mert így tudom leginkább járni a saját utamat, és megvalósítani elképzeléseimet.
A színházi karrierem mellett elkötelezetten építem zenei pályafutásomat is. Első nagylemezem 2019-ben jelent meg, Wigama Lekko névre keresztelt zenekarommal.
Fontos számomra a civil kezdeményezések támogatása, ezért csatlakoztam a 100 szóban Budapest csapatához, ahol zsűritagként és előadóként egyaránt közreműködöm.
2015-ben a Kiválóságok Klubjának mentoráltja voltam, ahová Lukáts Andor ajánlásával kerültem be, és ugyanebben az évben vehettem át a Junior Prima Díjat. 2017-ben játszottam első filmes főszerepemet, M. Kiss Csaba Brazilok című filmjében.
